Egyszer volt...

 

Mint azt az egyik régebbi bejegyzésemnél említettem, idén is volt szerencsém elutazni Olaszországba. Sajnálatos módon az egész utat átaludtam:"> pedig elragadóak a kis házak, teli s tele piros élénk virágokkal, ponyvákkal, napvédőkkel, zsalus ablakokkal. Nagyon megfogott ez a stílus, s bár képemnek nem ez a témája (ilyen amikor rohan az ember és nem a "maga ura"), azért csak leírtam.

Ez a kép a Miramare kastély kertjében készült. Pontosabban a kastélyt körül ölelő lugasban. Maga a kert épp felújítás alatt állt, de így is lélegzet elállító volt.

A korhadt fatörzset már csak az oszlop tartotta, de nem tudtam ellenállni a kis lila virágoknak.

Magáról a kastélyról nem sikerült említésre méltó képet készítenem:( De elhelyezkedése, a körülötte  gondozott, hatalmas kert a kis ösvényekkel azért megfogja az oda látogatókat.

pöttyös

1.

Tudom, tudom a kávé nem épp  legjobb megoldás, de vigasz, hogy a cigi elmarad mellőle. A reggeli kávém ha nem is rivaldafénybe, de a szobámba besütő éles reggeli napfénye került. A kis pöttyös csupor nővérem szerzeménye, nagyon a szívemhez nőtt.

Ablakok

 

Első bejegyzésem révén, mint kezdő bloger és még kezdőbb fotós (utóbbira tán jobban illik a borzasztóan kezdő jelző), hát feltettem ezt a kis ablakos képet. Nagy szerencsémre már másodszor látogathattam el ebbe a kis Észak-Olaszországi kikötővárosba, Triestbe. sajnos az ilyen csoportos kirándulások, általában szervezett maratoni futásokká alakulnak, s az ember lánya csak sebtében kattogtathat, amúgy is kevés teljesítményű turista gépével. De hát valahol el kell kezdeni.